Honlap » Koncertek » Barcelona 2015 »

Powerplant beszámolója

Jó messzire kerültem, de megérte!

Nos, ez érdekes volt. Mármint az elhatározás. Menjek? Ne menjek? Soha még ennyi ideig nem vaciláltam, eltartott vagy egy órahosszat is. Majd megkérdeztem a zasszonyt: voltunk már együtt arrafelé? (részemről még egyedül sem...) Nem, menjünk. Ááááállj... sokba kerül... de ez már mindegy volt sajnos. Előző év végén megvettem már a jegyeket, akkor még nem tudtam, hogy egy fővel ismét gyarapodik a családunk, persze még igen erős szülői felügyeletBEN, legalább több jegyet nem kellett sehová vásárolnom... A januártól márciusig tartó retrosepctive sorozatok nagyon nem érdekeltek, sok már, túlzásnak tartom, időben is sok lett volna, így vártam az idei első koncertet. És eljött az idő. Repülés. Szállást az eredeti szálloda átfoglalta máshová, de szintén központi helyre, csak meg kellett érkezni.

Megérkeztünk. Körbenéztünk. Óriási tömeg a centrumban. A színház nem néz ki rosszul. Délutáni alvás után ismét sétálás kb este fél 8-ig, amikor is megállapítottam, miszerint rajtam kívül még senki nem kíváncsi erre az eseményre, azért ismerősbe valahogy mindig belebotlok... 8 óra körül kezdtek gyülekezni, majd később nyíltak az ajtók. Igaz is, minek kapkodni, mindenkinek ülőhelye van. Kényelmes színházi székek. Ez általában hazugság, ugye színházban nem lehetnek kényelmes székek. De itt aránylag azok voltak, tágas lábtérrel. Szinte elsőnek léptem be a terembe. Rögtön a keverőpult felé vettem az irányt, készítettem is néhány képet róla (valahol majd megtalálhatóak lesznek).

Néhány perces prüntyögés után pontos kezdés:

- Numbers / Computerworld
- Homecomputer / it's More Fun to Compute
- Computerlove
- The Man Machine
- Spacelab
- The Model
- Neonlights
- Autobahn (szerintem túlzottan feldarabolva, nem tűnik folyamatosnak, a végét vártam már, felesleges huzavonákkal, képi világa rendben van, azért a régi képek hiányoznak persze)
- Airwaves (vetítés eléggé lebutítva a korábban bemutatott változatokhoz képest, a szám pedig nekem tetszett, jobban megkavart változat)
- News / Geiger Counter
- Radioactivity
- Ohm Sweet Ohm (ez is a szokásosnak mondható, habár ritkán kerül elő)
- Electric Cafe
- Tour de France 83 / Tour de France 2003 etapok (utóbbi időben mindig nagyon megkavarva)
- Trans Europe Express (nem tudom megszokni ezeket a fekete-fehér 'mórickaábrákat', mindig is hiányozni fognak a szép régi TEE képek!)
(rövidke szünet)
- The Robots (itt láttam 'először - ismét' a robotokat, piros ingben táncikálva, a szám elég jól összezutyulva, lehetne hosszabb is)
(rövidke szünet)
- Aerodynamik
- Expo 2000 mixek
- Boing Boom Tscak / Techno Pop / Music Non Stop (már szinte ez a hármas együtt kerül előadásra)

És vége. Picit több mint két óra, talán két óra tíz perc? Nem érdekel, próbáltam rá figyelni, nem ment, lényegtelen. Elrepült az idő. Nagyon elrepült az idő. Avagy nagyon jó volt. Közönségen látni lehetett a lelkesedést, az örömöt végig. Vetítésben hiba egy szál sem. A színház saját hangrendszerét használták, a 3D hangok most nem voltak, hangerő picit gyengébb volt a szokásosnál (főleg az elején), de azért remekül szólt. Kifelé menet nem volt az az óriási tolongás, gyors ruhatár, örültem is ezeknek. Ellenben ami kint fogadott - valami félelmetes tömeg, lépésben haladás - de túléltük. Innentől már családi magánügy mi hogyan történt.

Képek.

2015. április 26.
Powerplant
powerplant#gmail_hu