Honlap » Koncertek » Stuttgart 2025 »

CyberBob írása

Boing Boom Schlossplatz - egy este a gépekkel

Van az a pillanat, amikor az ember rájön, hogy egy Kraftwerk-koncert nem egyszerű zenei élmény, hanem valami egészen más - mondjuk egy szigorúan vezérelt, német precizitással időzített sci-fi szertartás, ahol a gépeknek is van szívük. A 2025-ös Jazzopen fesztivál keretében a stuttgarti Schlossplatzon fellépő négyes ismét bebizonyította: ők azok, akik már akkor is futuristák voltak, amikor a többiek még a kvarcjátékokat tanulmányozták.

Személyes élményem az utazással, a kajálásokkal, a "hanyatló nyugat" autópályáival és mellettük, jelen esetben nem releváns, de egy Gyula-Stuttgart-Gyula 48 órán belül... minden percét élveztem, és tényleg. Nekem csak ülni kellett. Kedves barátom Tibor sajnos nem jöhetett, így elörököltem a jegyét, másik kedves Tibor barátom meg tolta végig... (Ilyenek ezek a Tiborok), de neki ez rutin, ahol van koncert ő ott van, én csak turistaként voltam jelen, ott és akkor. Miután ettünk, ittunk, menüztünk, dolgainkat intéztük, és közben folyamatosan autópályáztunk (mindenki dúdolja egykéthá) hiphopp, már meg is érkeztünk Stuttgartba. Mert az ennyi. Szállás elfoglal, kicsit ledől, mert ugye csak öregek vagyunk, aztán uccu Über, merthogy a Schlossplatz eléggé belváros, a szállás meg a reptérnél... és az itt cca. fél óra. Az időjárás az nem mindig volt kegyes hozzánk, viszont amikor kellett, akkor nagyon. Szóval csepergett, kabátban csattogtunk a tetthelyre. Fontos tudni, hogy közben PP (aki a Tibi) folyamatosan oktatott, hogy hogyan is csinálják a nagyok ezt a koncertre menetelt. 18:00 körül már becsekkoltunk a FOS (front of stage) beléptetőkapunál, és vártuk, hogy beengedjenek. Ott rengeteg ismerősbe botlottunk (nem én, én csak turista vagyok ugye) ezek azok az elvetemült fanok, akik koncertről koncertre kísérik a zenekart, a kordonnál állnak a színpad előtt, és névről ismerik egymást. 19:00 után a kapu megnyílt és sánta vaddisznó-vágtában elfoglaltuk az Új Palota előtt kialakított színpad kordonjánál a helyünket.

A koncert már az elején beindította a nosztalgia-szintetizátorokat: a "Nummern" és a "Computerwelt" nagyon óvatosan szólt, még meg is jegyeztem magamnak, fogva a korlátot majdnem középen, hogy az az irdatlan mennyiségű hangfal csak dísznek van itt? Zöld számok pörögtek a háttérben, mintha a Mátrix újraindult volna, csak Morpheus helyett Henning Schmitz nyomta a gombokat.

Persze a Kraftwerknél sosem lehet tudni, hogy szórakoznak-e velünk, vagy csak épp egy új algoritmust tesztelnek rajtunk. Az este során a "Heimcomputer" és az "It's More Fun to Compute" páros azt sugallta: a technológia lehet mókás is - legalábbis addig, amíg nem cserél le minket.

Aztán jött a "Spacelab", és vele együtt egy pillanat, amikor a színpad mintha tényleg kilőtt volna az űrbe. Hiányzott ugyan Alexander Gerst űrhajós (aki 2018-ban még az ISS-ről csatlakozott egy koncert erejéig, ugyaninnen!), de így is rendesen beindult a kozmikus házibuli. Az újabb kori darabok közül a "Atherwellen" és a relatíve friss "Tango" is előkerült - utóbbi kicsit olyan, mint egy analóg gép szambaórája: nem látványos, de azért csinálja. Harsogó bravo-t eresztettünk el egy mesteri szóló után... És itt már a hangerő is emelkedett, olyannyira, hogy a koncert végére a vesém és a lépem helyet cserélt a basszustól... de hogy élveztem...

A "The Man-Machine" és "Electric Café" alatt már szinte láttuk magunkat, ahogy egy robotkávézóban táncolunk egy intelligens kenyérpirítóval. Én itt döntöttem el, hogy nem nagyon fogok fotókat készíteni, hanem átadom magam az estének. És igen jól tettem. Az első sorban állásnak megvan a maga fájdalmas, korral járó problémái, de ami biztos, ilyenkor érzi úgy az egységnyi sugarú rajongó, hogy csak neki játszik a zenekar. És ez borzasztó nagy élmény. Főleg úgy, hogy néha még szemkontaktust is teremtettél az Istenekkel.

Aztán jött a "Autobahn" - amely még mindig több Volkswagent tartalmaz, mint a stuttgarti parkolóházak -, és ami lassan, de biztosan felgyorsította az élményt. A dal újra bebizonyította: a közlekedésről szóló szám is lehet spirituális élmény, ha van benne elég rajzfilm-Mercedes. Ebben nem volt elég. Nekem.

A "Computer Liebe" és "Das Model" alatt a Kraftwerk már-már romantikus oldalát villantotta fel - persze csak szigorúan digitalizált formában. Az embernek kedve támadt volna kézen fogni valakit... ha nem lett volna mindenki a telefonjába belebújva. A "Neonlicht" és a "Geigerzähler" alatt a látványvilág lassan átalakult: kékes fények, vibráló sugárzás, és a kollektív érzés, hogy itt most valami történik.

Aztán elérkeztünk a koncert egyik legintenzívebb pillanatához: a "Radioaktivität" alatt a képernyőn megjelenő városnevek, persze japánul - "Tschernobyl, Fukushima, Hiroshima..." - mindenkit emlékeztettek: a Kraftwerk nemcsak hangokat programoz, hanem gondolatokat is. Egy pillanatra eltűnt a ritmus, és megjelent a kérdés: tényleg ez a fejlődés?

Szerencsére nem maradtunk sokáig a sötétségben. A "Tour de France" parádé felpörgette a pulzust - animált bringások, drámai emelkedők, csattogó kerékpárok - úgy éreztük, mi is leizzadtunk, csak egyhelyben állva. Ezt követte a "Trans-Europa Express" és a "Metall auf Metall", ami már-már olyan volt, mintha a vasúti menetrendet keverte volna egy berlini DJ, és mintha rövidebbnek tűnt volna, de nem biztos.

És amikor már azt hittük, nem lehet fokozni, jött a "La Forme" és a "Planet der Visionen" - utóbbi egyfajta hangszobrászati eposz, ahol minden szintiláló basszus mögött ott lapult egy mélyebb üzenet: az ember-gép szimbiózis nem jövő - hanem jelen.

A "Boing Boom Tschak"-"Techno Pop"-"Musique Non Stop" hármas már-már táncparketté változtatta a Schlossplatzot. A zenészek sorban meghajoltak, levonultak, a gép pedig csak játszott tovább. Ez volt a pillanat, amikor mindenki érezte: itt most valami véget ért, de csak fizikailag.

Az utolsó, a meglepi ráadás, a "Die Roboter" alatt pedig a robotok is táncra perdültek - vagy legalábbis lejátszották a táncot. Az ember-gép egység teljessé vált, és Stuttgart egy este erejéig egy űrkikötővé alakult, ahol a jövő volt a házigazda.

Még ha a félig világító Ralf Hütter-öltöny néha le is maradt a szinkronból, a közönség nem panaszkodott. Az este végén mindenki csak állt és pislogott - a diszkófényekben, a basszusban, a nosztalgiában.

És ami a legmeglepőbb: ötven év után a Kraftwerk még mindig nem unja. És mi sem.

A szépen lecsengő hangok után persze elgondolkodott az ember, hogy akkor innen hogyan tovább? Nyilván meg kellene próbálni valami autogrammot szerezni, én készültem a TDFS CD füzetecskéjével, hogy talán hátha és esetleg, mivelhogy, gondoltam, miért ne? A két zenekari kisbuszt már idefele jövet kiszúrtuk, így azt kerestük, rövidesen meg is találtuk egy félreeső kapunál. Ott lecövekeltünk, és vártunk. Éjfél körül még nem történt semmi, ha csak az nem, hogy a keménymag fanok közül egyre többen gondolták, hogy ők is beállnak várakozni, kezükben, szatyraikban különféle relikviákkal... hátha sikerül összefirkáltatni. Ez esetben mi untuk meg hamarabb, egy laza másfél órai várakozás után összenéztünk, "menjünk"... és elindultunk a hideg éjszakában a Königstrassén, Stuttgart főutcáján a vasútállomás felé, hogy nosza, jussunk a szállásra.

Egy élmény volt.

Kraftwerk - Stuttgart, 2025.07.08. - Setlist
1. Nummern
2. Computerwelt
3. Computerwelt 2 / Heimcomputer
4. It's More Fun to Compute
5. Spacelab
6. Ätherwellen
7. Tango
8. The Man-Machine
9. Electric Café
10. Autobahn
11. Computer Liebe
12. Das Model
13. Neonlicht
14. Geigerzähler
15. Radioaktivität
16. Tour de France
17. Tour de France Étape 3
18. Chrono
19. Tour de France Étape 2
20. Trans-Europa Express
21. Metall auf Metall
22. Abzug
23. La Forme
24. Planet der Visionen
25. Boing Boom Tschak
26. Techno Pop
27. Musique Non Stop
Ráadás:
28. Die Roboter

2025. július 28.
CyberBob