Honlap » Koncertek » Wiesen 2009 »

Powerplant beszámolója

Haknizás egy tömegfesztiválon?
2009. május 29.

Nyilván, ahogy ez már általában megszokott, a meghirdetés napján tudtam - ide mennem kell. Közel van, a nyugati határtól 30 km, szinte Sopron... Youwine azonnal igent mondott az útitárs szerepre, illetve a szokásos 'De ki vezet?' rövidke kérdőmondatot is átalakította kijelentővé. Jegyet vásárolni csak később lehetett, napijegyet még később a bérletnél, már szinte izgultam... Türelmetlenségemben már kezdtem levelezgetni a szervezőkkel, de megnyugtattak, időben rendelhetek. Első nap próbáltam egy magyar oldalról - képtelen voltam, nem működött, így egy svájci (korábban már használtam a szolgáltatásukat) jegyirodától rendeltem meg, három nap múlva meg is kaptam. Elég borsos áron... Közben volt egy gyönyörű hétvégém három koncerttel egy német kisvárosban, ott eléggé kielégítettem eme rajongói igényeimet, így nagy várakozással nem tekintettem ezen koncert irányába.

És szinte észrevétlenül, ahogy szokott, eljött az indulás ideje. Az aznapi melóból nagy nehezen tudtam csak elszakadni, elkocsikáztam druszámhoz, majd kicsi ebéd után indultunk is. Útközben napsütésben alig, viszont esőben annál inkább részünk volt. Picit aggódtunk ez miatt. Wiesen falucskát könnyedén megtaláltuk (volt térképem...). 20:00. Ahogy kúsztunk felfelé a domboldalon, már állítottak is fére az út szélére a motoros rendőrök, mondván tovább nem mehetünk, megtelt a terület. Jó. Kiszálltunk, elrendeztük a dolgainkat, majd tovább indultunk gyalogosan. Eső csepereg. Esik. Csepereg. Esik. Így váltakozva. Néha eláll. Gyakran csepereg, esik. Borongós a kedvünk. Gyalogolunk. Tovább gyalogolunk. De hová is? Az út mindkét oldalán autók. Sétálunk. A fesztivál jelleg kezd erősödni, egy s*ggrészeg fazon nyakig sárosan oldalbah*gyoz egy parkoló kocsit. Sejtettem, hogy fogok hasonlót látni. Na nem ezért jöttünk, nem hagyom a kedvem elvenni. Megyünk tovább. Na de hová? Egy völgyben van a fesztivál területe. Oda lemenni. Eső csepereg. A völgybe vezető út mellett közvetlenül sátrak, lakókocsik, autók, amiket szállásnak használnak. Amúgy a völgyből körbenézve csak sátras, autós táborozókat lehetett látni. Fesztiváljelleg erősödik - piás alakok mindenhol és hányás. Ez a fesztivál második napja volt már. Fél órás gyaloglás után megtaláltuk a bejáratot. Nagy tömeg. Nem jó. Először a belépőt kell csuklószalagra cserélni. Erre a célra külön bódék vannak. Remek. Ott nincs sorbanállás, csak tülekedés, az viszont baromi nagy. Nem mondhatni, hogy kedves emlékekkel gazdagodtunk az a röpke fél óra alatt, amialatt sikerült a kis kezeinkre szalagot rakatni... mindezt szakadó esőben... legalább valami kordont rakhattak volna, ne kelljen csomóban szorongani. Mindegy. Bejáratnál majdnem hasonló tolongás. Szerencsénkre a biztonságiak üvöltöttek egyet, hogy csak szalagosokat engednek be, erre relatív megnyílt számunkra a bejárat. Motozás csak a szükséges mértékben. Odabenn nem nagyon néztem körül, megbeszéltük hol találkozunk majd a végén, és rögtön a fedett főszínpad környékén nézelődtem, álltam is előre. 21:00 már elmúlt. Valami iszonyat akármi kezdődött valamikor... A programban utána lehet nézni, nem merem ide leírni. Két fazon ugrált a színpadon egy pult mögött. Eszméletlen sz*r volt ami szólt... Sokszor megbántam, hogy eljöttem. Kőkemény fa*zság ez, de mit tudok tenni. Körbenéztem. Fiatalok. Ez lenne a szórakozásuk? Idióta ruhákat vesznek fel, leisszák magukat és abszolút jellegtelen hangzavarnak örülnek? Vagy már öreg vagyok hozzá? Vagy korlátolt? Biztos. Ezen a dolgon gondolkodván próbáltam bal szélről araszolni közép felé. Sikerült is valamelyest. Nagyon nem. A tömeg egyként állt ellen. Gondoltam, amikor vége lesz ennek a produkciónak, sokan elmennek. De nem... Maradtak mind. Francba. Itt mindenki rajongó? Sikerült beszélnem egy gyerekkel - nemhogy nem rajongó, de nem is ismeri azt ami készülődik... néhány szóban elmesélem, örül neki. Lényegtelen. A színpadot gyorsan elkezdik átrendezni, vetítőket próbálgatják. Majd hangosbemondón keresztül közlik, miszerint technikai gondok miatt 10 percet késik a kezdés. Frankó. Függönyt behúzzák. A színpad előtt beindul egy vízfüggöny. Remek. Így sátor alatt kezdtem örülni, hogy megszabadulok az esőtől. A hideg huzatban kaptam eleget, a francnak kellett azt bekapcsolni... Fél órás késés lett a tíz percből.

Prüntyögés sehol, azonnal a 'Meine damen und Herren'.
- Die Mensch Maschine - vacakul indul. Valahogy mindig. Mutogatnak mindenfelé, valami nem jó. Úgy is szól. Ki lehetne hagyni ezt a számot, még ha végre már normálisan is el tudnák játszani...
- Planet Of Visions - egyre jobb. Mindig újabbnak hallom.
- Heimcomputer - kissé szegényesen szól, valószínűleg csak a sajnálatos rövidsége miatt...
- Tour de France + Tour de France '03 - érdekes. Röviden a régi verzió, majd az új utolsó etapja hirtelen (na jó, megelőzvén, a sziszegést hosszan kitartva) befigyel...
- Vitamin - szerénynek próbálták, de gyengén sikerült. Elég rövid, így még nem hallottam.
- Autobahn - rövid, de jó.
- Computerliebe - kedvencem, máshogy picit, de korrekt.
- Das Modell - szerencsére a szokásos.
- Schaufensterpuppen - korrekt.
- Radioaktivität - korrekt, mintha rövidebb lenne?
- Trans Europa Express / Metall Auf Metall - rövid, persze szépen szól.

Szünet. A roboternek az új 'felvezető hangai' már nem ismeretlenek.
- Die Roboter - fesztiválos rövid változat, szinkronnal semmi gond.

Szünet. A 'világítós' búvárruha stílus.
- Nummern + Computerwelt - nagyon jól összerakva.
- Aerodynamik - szegényesebb, mint valaha.
- Music Non Stop - eszméletlen rövid. Amúgy jó, csak mire belelendülök a hallgatásába, vége... a szólók sem hatnak meg, de azt talán a rövidsége miatti sokk hatásának tulajdonítom.
A nons-stop ismételgetése alatt már fordultam is sarkon és hagytam el a színpad környékét.

A vetítés kritikán aluli. Borzalom. Egy f*s. Szemből bal oldal eltérő színhőmérsékletű... A vászon túl nagy, nem fér fel a színpadra, így a két széle íves... NORMÁLIS??? persze a három harmad szélei nem tudnak találkozni, nem is párhuzamosak a szélek. Nem lehetett volna közelebbről a vetítés kisebb méretű felületre? A vászon és a mondhatni lábazat is gyűrött... nonszensz, egy kalap sz*r, igénytelen hulladék. Ezt hogy engedhették? A szinkron jó, nem vettem észre benne hibát, mondjuk az előbbiek miatt nagyon nem is számított volna hibának...

Hangerő normális, átlagos. Szépen szólt. Örültem az újabb módosításoknak, amikre jobban is tudtam figyelni, nem pedig a rossz vetítésre.

A 'fő felvonás' alatt viselt ruházat eltérő volt. Öltöny már 2008. óta nincs, a fényes fekete dzsekit (most legalábbis) lecserélték. Sötét szürke felső, magas nyakkal. Bal felkaron oldalt a radioaktivitás jele sárga alapon, bal oldalon szemből a pixeles formájú négy emberke forma, jobb oldalon szemből egy rácsos földgömb (klingklang kiadó logója?), jobb oldali felkaron valami állat képe (medve? farkas?). Fiatalosabbnak néznek ki benne szerintem... Mind a négyen remekül érezték magukat. Érdekes módon a közönség is élvezte az egészet. Óriási ovációval fogadták őket, a számokat. Ebben a tekintetben jó közönség volt. Amúgy részeg banda. A biztonságiaknak is akadt néminemű dolga a rendteremtésben, szerencsére semmi komoly. Fényképezést csak hátulról engedtek, a színpad előtt még engedéllyel sem lehetett fotós. Folyamatosan figyelmeztették azokat, akik nagyobb géppel próbáltak fotózni vagy netán mozgót felvenni akár telefonnal is.

Bejárat mellett ismét találkozunk, Youwine enyhén fáradt, nyűgös. Nem csodálom. Ő középen küzdötte végig az egészet és jutott el előre, ennyit nem bírtam volna ki... Visszafelé baktatva nem nagyon van kedve jönni a következőre, amire megvan már a jegyünk... bátorítom... legalább azért most vigyen haza... szerencsére az eső eltűnik, sőt a felhők is oszladoztak. Nagyon nem vígasztal, amikor már a lábujjaimat is alig tudom mozgatni a hidegben. Kellemes 5 azaz öt fok lehetett éjszaka. A kocsiban hamar felmelegedünk és részemről szunyókálok is. Reggel ötkor már a pesti utakon is átzötykölődtünk. Onnan már nagyon nem emlékszek, fáradtan mentem haza.

Kissé csalódtam. Fesztivál. Mi a fenének kell fesztiválon fellépni. Nem lenne közönség normál koncerten? Lehet. Akkor kis helyen kéne megtartani. Marhára igénytelenül nézett ki az egész. Félek Zamárdiban nehogy ez legyen... Másrészről elgondolkodtató lehet az a nézet, miszerint a fesztivál fellépéseket mintegy ismertető jelleggel tartják meg, legyenek a tudatban jobban, akik meg ismerik legalább a nevet, találkozzanak is közvetlenül a zenével. Az igazi rajongók meg megkapják időnként a külön, exluzív koncerteket, ahol nem kivonatosan, röviden játszanak. Nem tudom. Lehet igaza van annak aki ezt mondja. Az meg ahogy esik az eső, ahogy bejutunk, ahogy... hasonlók, nem az együttes hibája...

Akkor mégsem csalódtam? Inkább jobb körítést vártam. Voltam már számomra emberibb fesztiválon is... Annak kell örülni, ami éppen jó... itt most jó volt a hangzás (a gyengébben előadott számok ellenére is), remek újításokkal, jó átdolgozásokkal. Ezért már megérte.

2009. május 31.
Powerplant
bt#klingklang_hu