Honlap » Lemezek » Trans Europa Express » Rajongói vélemények

Tour de France Soundtracks (2003)

A Tour de France Soundtracks (2009-ben Tour de France néven került kiadásra) a Kraftwerk tizedik stúdióalbuma, amelyet 2003. augusztusában adtak ki. Az éves francia Tour de France kerékpárverseny, és általában a kerékpározás a témája.

Az albumot az első Tour de France 100. évfordulójára vették fel, bár nem került párhuzamba a megjelenés. Ez magában foglalja az azonos nevű 1983-as számuk új felvételét...mindkét kiadás borítói közel azonosak. A kiadás bejelentése nagy várakozást váltott ki, mivel 12 év telt el a legutolsó album óta.

A dalszövegeket Ralf Hütter és Maxime Schmitt közösen írta, aki korábban a Pathé-Marconi (az EMI csoport tagja, a Kraftwerk zenéjét Franciaországban terjesztő társaság EMI csoportjába tartozó Capitol) igazgatója volt, és azóta együttműködik a zenekarral. A Tour De France Soundtracks aligha forradalmasítja az elektronikus muzsikát, ugyanakkor bizonyítja, hogy a Kraftwerk még mindig "ott van". Úgy teremtettek megint elektrót, hogy elkerülték a trendzenét, és onnan visszahajló törekvések is érintetlenül hagyták őket. Saját magukat adták, a hamisítatlan, csak rájuk jellemző mikrouniverzumot. A puristák boldogan dörzsölhetik tenyerüket, míg az örökös innovációt keresők alighanem csak a technikai tökéllyel, a kifinomultsággal elégedettek.

A nyúlfarknyi szintetizátor-futam Prologue-ot a Tour de France három etapja követi: gyorsan indul be a verseny (Etape 1), majd alig érzékelhetően átalakul a textúra, egyre harmonikusabb a vokál (Etape 2). Az Etape 3 megtört, csillámos szintivel nyit, aztán az Etape 1 főtémája variálódik. A szakaszok egységes megamix-szé állnak össze, felettébb izgalmas részletekkel. A pergősebb Chrono kissé az űrbe ível, diszkréten adagolt űrzenei effektekkel. A Vitamin a sláger: monoton szövegével, könnyedén táncra gerjesztő ütemeivel, klasszikus-melankolikus melódiáival.

Aéro Dynamik, Titanium, ElektroKardiogramm: követve a nemes hagyományokat, a zenék - ha kell, a szívverést imitálva - a beszédes címekre rímelnek. És így tovább, ugyanez a La Forme-ról, vagy a Régénerationról szintén elmondható. Egyre minimálisabb az eszköztár, egyre éteribb, tisztább a sound. A záró téma, az 1983-as Tour de France átirata esetében valahogy túl evidens az összegző szándék; igaz, a hangutánzó effektusok sikeresen visszaadják a verseny légkörét, és még a klasszikus elektro-értékeket is felcsillantják.

Tulajdonképpen a Kraftwerk a nyolcvanas évek kezdete óta az addigra végérvényesen cementálódott státuszából él. A Computerwelt után némi "üzemzavar" támadt az Erőműben, ami öt éves albumközi szünetet eredményezett, az 1986-os Electric Cafe pedig olyan jó, amilyennek lehúzzák páran. A zenekar fennállása óta először fordult elő, hogy a kortársak beérték őket.

A Kraftwerk a fiaskó óta nem is hallatott magáról - az 1991-es The Mix című remix-egyveleget, az 1999-es hannoveri világkiállításra készült Expo 2000 kislemezt és az újrakiadásokat leszámítva. A hónapokkal előre beharangozott, elektronikus zenei berkekben feszülten várt nagy visszatérés azonban sajnos felemásra sikerült - igaz, lehetett volna rosszabb is.

A Tour de France Soundtracks nem vadonatúj anyag, hanem a fent említett "üzemzavar" időszakának egyik kevésbé sikerült termékét aktualizálta hűséges hangmérnökök (Fritz Hilpert és Henning Schmitz) segítségével az időközben a két őstagra visszafogyatkozott Kraftwerk.

Egy ilyen formátumú zenekarhoz nem lehet nem érzelmi alapon (értsd: objektíven) közelíteni: bármi is szól, az mégiscsak a Kraftwerk! Ha mégis észérvek alapján értékelünk, akkor persze eleve nem várhatjuk el, hogy a revelációtól leessen az állunk: még a legformabontóbb innovátorokat is legyűri az idő, elkerülhetetlen a lemaradás. A legtöbb, amit elvárhatunk, az a szinten tartás, és ezt a Kraftwerk teljesíti. A modern deep house-os, micro house-os hangszerelés ellenére minden ízében klasszikusan "kraftwerkes": minimalista maximalizmus (a legapróbb részletek gondos kidolgozása úgy, hogy a végeredmény teljesen egyszerűnek hangozzék), tökéletes letisztultság, hipnotikus hatásmechanizmusok jellemzik, "emberi gépiesség".

Talán már nem annyira avantgárd és futurista, mint 25 éve, viszont azzal a lúdbőröztető élménnyel szolgál, amikor a múltból a jövő megérkezik a jelenbe.

A techno keresztapáiból lehet, hogy nagypapák lettek, de még korántsem avultak el a német robotemberek. Azóta is várunk a reaktiválódásukra. Eltelt 17 év, sok koncertet megéltünk, Ralf egyedül maradt... mi lesz ebből? Hütter egyébként elmondta, hogy a Kraftwerk folyamatosan dolgozik, állandón újraértelmezik korábbi felvételeiket és albumaikat, mindezek mellett pedig az új hangzások is folyton hatással vannak rájuk. "A zene sohasem ér véget, a holnappal mindig újrakezdődik" - mondta.

Hütter nyilatkozatához ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy folyamatosan beszél egy "hamarosan megjelenő" új Kraftwerk lemezről, úgyhogy az ő esetében az ilyesmi simán jelentheti azt is, hogy még jó darabig várni kell az anyagra... ha megéljük...

(CyberBob - Gyarmathy Zsolt)