Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2003-ban »
Vonzó alternatíva
2003. augusztus 31.
Az új Kraftwerk album igen emberközeli darab, egy puha, meleg ágyikó, kéretik belesüppedni, és élvezni a végletekig letisztult, mégsem steril hangokat, a megfontoltan építkező kompozíciókat, a lágyan lüktető négynegyedeket.
A "Ki tudja a világ legértelmetlenebb kérdését feltenni?" örök vetélkedőjében jó eséllyel pályázhatnánk a több mint tízévnyi hallgatást követően napvilágot látott új Kraftwerk sorlemez milyenségét firtató mondattal. Legendákkal kapcsolatosan nem ildomos hülyeségekkel dobálózni, különösen, ha a célszemélyek még soha nem nyúltak mellé, és több generáció nevelkedett a zenéjükön. Aggodalom nélkül, bár annál több izgalommal vehetjük hát kézbe a Tour de France Soundtrackst, és közel egy órában elmerülhetünk, ha nem is az elhülyült, kiöregedett popzenészeket jellemző nosztalgiába, de a kritikusan gondolkodó ember múltjába, jelenébe, jövőjébe biztosan, ami vonzó alternatíva az előzővel szemben. Mert az első blikkre ki kell jelenteni, hogy a Kraftwerk nem múltbeli sikereiből él, (lenne pedig miből) hiába telt el több mint harminc év, még mindig érvényes eszköztárral rendelkeznek. És azt is újfent meg kell állapítani, hogy az egész jelenség titka csak félig rejlik a zenei profizmusban, a hangzással mindig egyenértékű szellemiség, közlésvágy legalább ilyen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a hatvanas, hetvenes évek erős szociális érzékű zenei forradalmárai közül végül ez a csapat bizonyult a nagy túlélőnek, és anélkül került be a fősodorba, hogy bármit is feladott volna önmagából. A Tour sem illeszkedik semmiféle trendhez, (feltételezte egyáltalán valaki?) megy a maga útján, és ez pont elég a boldogsághoz.
A Kraftwerknek otthont adó,
legendás Kling Klang stúdió legújabb terméke a kezdetektől adott témát,
az ember és a posztmodern világ viszonyát boncolgatja tovább, a
legutolsó 'igazi' sorlemezhez (Electric Cafe, 1986) képest jóval
simulékonyabb formában, ezúttal a valóban elég ipari jellegű Tour de
France-t tematizálva. A címet ihlető sorversenyhez képest (és úgy
egyébként is) a Soundtracks igen emberközeli darab, egy puha, meleg
ágyikó, kéretik belesüppedni, és élvezni a végletekig letisztult, mégsem
steril hangokat, a megfontoltan építkező kompozíciókat, a lágyan lüktető
négynegyedeket, a lemezt nyitó Prologue végére garantáltan bele lehet
feledkezni. Mire pedig elérünk a személyes kedvencemnek számító Aero
Dynamik/Titanium kettősig, már kezdhetjük is bánni, hogy közeleg a vége,
de erre is van ellenszer, vegyük elő a korábbi albumokat, és arra kell
rádöbbenni, hogy nem fakított rajtuk az idő semmit.
2003, EMI, 56
perc
Kesjár Ádám
volt forrása: http://www.korridor.hu
volt linkje: http://www.korridor.hu/cikk.php?cikk=100000067805