Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2003-ban »
Karl Bartos vs. Kraftwerk
SPIEGEL ONLINE
2003. szeptember 11.
"Nálam semmi sem dekoráció"
/ Stefan Krulle írása /
Majdnem két évtizedet vártak a rajongók egy új albumra a Kraftwerktől, most ott van a boltokban és a slágerlistákon. Ennek ellenére unalmas. Az új évezred legjobb Kraftwerk albumát azonban a korábbi Karl Bartos korábbi zenekartag vette fel. E héttől mehetünk cserélni.
A zene és a hatékonyság természetszerűen nagyon ritkán jó partnerek. Persze ha egy zenészkollektíva saját nyilatkozata szerint 16 évet dolgozik keményen egy albumon, és aztán tulajdonképpen összesen öt perc 16 másodpercnyi hallgatásra érdemes anyagot csinál, akkor az csalódást okoz és megdöbbent - főképp, hogy a fél popvilág évtizedek óta az örök avantgárdok rock-hegycsúcsába kapaszkodik.
A legújabb Kraftwerk albumnak csupán az "Elektro Kardiogramm" című száma tetszhet spártai hangszerelése miatt, a maradék közel 50 percet tesz ki, ezért olyan, mint egy vidéki gyártó sovány felhozatala, aki az ibizai nyaralásra összestoppolt magának egy cabrio-kazettát a sziget klubjai előtti éjszakai vadászathoz Jean Michel Jarre régi lemezeiből és a Tangerine Dream pár régi művéből. Pontosan négyszer van rajta a
"Tour De France" című dal a "Tour De France" című, "Tour De France" címkéjű Kraftwerk-feldolgozáson, valójában azonban a 20 éves szám nyújtja a rozoga vázat a tizenkét szám több mint feléhez.
"Nem feltétlenül nagyon kíváncsian várom ezt az albumot", mondta a nagyon izgatott Karl Bartos két héttel az új német unalom piacra dobása előtt. Sokáig ült ez az ember az üvegházban: az 1975-ös
"Radioaktivität" albumtól az 1986-os "Electric Café"-ig Florian Schneider, Ralf Hütter és Wolfgang Flür mellett harmadikként állt a négy kraftwerkes között a düsseldorfi Kling-Klang-Studioban, az elektronikus ütőhangszernél.
Jelenleg azonban Bartos szívesebben beszél ikonokról és pillanatokról, melyekben - még őt is - a zene a könnyekig meghathat.
Így a Bartos által július közepén a londoni Institut for Contemporary Arts-ban (ICA - kortárs művészetek intézete) rendezett saját
"Communication" albuma első bemutató előadásán néhány látogatójának lecsúszott az öregkori távollátó szemüvege, amikor Hamburgban élő hősük az újdonságok mellett még visszatekintést is tartott, és a
"Trans Europa Express"-től egészen a "Model"-ig vezetett. Neki magának, vallja be Bartos, olyan nem is gyanított nosztalgiarohamai voltak néha a londoni felvonókban, amikor hirtelen
"elétálalták a Strawberry Fieldset".
A Kraftwerknél eközben kerékpároznak
A boldog visszaemlékezés örök csodáját odahaza Düsseldorfban is meg kell lovagolni. Hogyan máshogyan lehetne magyarázni, hogy a szűkszavú Hütter/Schneider duónak sikerült csupán az említett egyetlen dalt új ötletekkel terhelni, a lemez maradékát viszont rég ismert hangképekkel díszíteni, és végül a tenger elérése előtt a pling és plong és csacsacsa mocsarába elszivárogtatni?
Ez Bartosnak nem sikerült - és kétségtelenül nem is akarta. Annak ellenére, hogy, legalábbis első látásra, régimódi eszközöket használ. Albuma például üzeneteket ad, mondja Bartos,
"az ikonok a borítón és a videóban nem dekorációk, nálam semmi nem dekoráció. Médiavilágunkról van szó, és én kritikus szemléletet
gyakorlok." A Kraftwerknél eközben kerékpároznak: fel a Pireneusokra, le a Pireneusokról. Orvos sehol. Bartos jót nevet. A két albumkiadás egészen biztosan nem erőszakkal ide vezető egybeeséséből legalább művészi szempontból győztesként kerül ki, ha a düsseldorfi kollégák eladásait nem is tudja megdönteni. Ilyen sok jó ötlete a Kraftwerknek a Németország legfontosabb pop-exportjává válás arany időiben is volt, ezek közül egy ostoba volt: az arcnélküli zenekar ideálja mindennek árt. Hütter & Schneider félve kapaszkodik a régi léggömbbe, amely biztosítja nekik a nyugdíjat, de persze a zenei stagnálást is. És Karl Bartost minden albumnál újra meg kell magyarázni. Anglia kivételével. De hát ott még Ian Brownt is ismerik. a Stone Roses énekesét. Régen volt. De jó volt.
eredeti: http://www.spiegel.de
fordította [PJ] Júlia