Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2003-ban »
A Kraftwerk kifigurázza hetvenes évekbeli legjobb munkáját
2003.
33-éves karrierje alatt a Kraftwerk 11 újító és hatalmas befolyású albumot hozott létre. Ezek közül négy időtlen klasszikus marad - kötelező nem csak elektronikus zenei diákok, de a kalandos rock minden kedvelője számára:
'Autobahn' (1974): Legkorábbi felvételeiken ('Tone Float' az
      Organisationtól, 'Kraftwerk', 'Kraftwerk 2' és 'Ralf and Florian') Ralf
      Hütter és Florian Schneider nagyon úgy szólt, mint a brit zenei sajtó
      által 'Krautrock'-nak kinevezett mozgalom része, buja, körülölelő
      elektronikus hangképeket hozva létre, melyek pszichedelikus jammelésekké
      nőttek ki, mint a Pink Floyd 'Interstellar Overdrive'-ja is. De 1974-ben
      a duó elfordult az avantgárdtól, és szándékos kísérletet tett
      arra, hogy popot készítsen.
      Emil Schult vizuális művész személyében egy gurut találtak, akinek
      tehetsége volt zenéjük megfogalmazására, és egységes multimédia imázs
      nyújtására, és a Mini-Moog szintetizátorban megtalálták ideális
      elektronikus hangszerüket.
      Az 'Autobahn'-t a német-osztrák szuper-autópályán való vezetés
      hallható felidézésére gondolták ki. A címadó szám egy beinduló
      autó hangjával kezdődik, és aztán a lüktető ütősök sebességbe
      lendülnek. A számot egy jól dúdolható motívum hajtja, a Moog gazdag
      harmóniájú felhangjaiban ismétlődve, és a dallamok visszhangozzák a
      fő motívumot. Nem tiszta, hogy Hütter németül vagy angolul énekel: a
      dalszöveg lehet "Fahr'n, fahr'n, fahr'n on der autobahn" -
      "Utazni, utazni, utazni az autópályán' - vagy nagyon Beach
      Boys-szerű 'Fun, fun, fun on the autobahn'. De nem lehet nem énekelgetni.
'Radio-Activity' (1975): az 'Autobahn' után következő az első olyan
      album volt, melyet Hütter és Schneider teljesen saját Kling Klang-jában
      vett fel, Connie Plank hosszú ideig producer és Krautruck legenda segítsége
      nélkül. A cím játék volt a láthatatlan erők központi témájával,
      melyek lehetnek pozitívak (rádióhullámok) vagy negatívak (nukleáris
      esemény).
      Schult és Hütter keresztül-kasul utazott Németországban, hogy megtalálja
      a megfelelő rádiót a borítóképhez, végül megállapodva egy rövid-hatótávolságú
      modellnél, melyet a háború alatt náci propagandához használtak (egy
      horogkeresztet megfontoltan eltávolítottak a tárcsák közül).
      A címadó dal a legerősebb szám, de az album inkább képi hangzásokra
      fektetett hangsúlyt tükröz, és nyert egy rajongót Rainer Werner
      Fassbinder rendező személyében, aki részeket használt fel a
      'Chinesisches Roulett' és a 'Berlin Alexanderplatz' zenéjében.
'Trans-Europe Express' (1977): Itt a zenekar visszatér az utazás
      hangjainak megjelenítéséhez, egy képzeletbeli út ábrázolásával
      egy elegáns és mára megszűnt vasútvonalon, amely valamikor a düsseldorfi
      vasútállomáson ment keresztül, nem messze a Kling Klang Stúdiótól.
      A Kraftwerk a legmodernebb technikát használja, beleértve egyre okosabb
      sequencereket - hogy megidézzen egy régmúlt kort, és a borítókép
      idejétmúlt divatja és stilizált árnyalatai kihangsúlyozzák a kettősséget.
      Számos emlékezetes érdekességen és a zenekar eddigi legerősebb
      ritmusszámán felül a title cut vicces szövegekkel dicsekszik, elmesélve
      egy találkozást Iggy Poppal és David Bowie-val. (Bowie szeretett volna
      együttműködni Hütterrel és Schneiderrel, de be kellett érnie egy a
      duónak ajánlott számmal, a 'V2 Schneider'-rel a 'Heroes'-on).
      További kiváló dolgokat tartalmaz a megnyugtató 'Europe Endless', a kísértő
      'Hall of Mirrors', és a ravasz és játékos 'Showroom Dummies', amelyben
      a zenekar játékosan gúnyolja saját tartózkodó robot-imázsát, egy
      elképzelés, amely további lépést igényelne következő kiadásukon.
'The Man-Machine' (1978): A zenei tájkép drámaian megváltozott,
      amikor a punk és az újhullám kitört a késő hetvenes években, és a
      Kraftwerket fő befolyásként üdvözölték. Hütter és Schneider már
      régen adózott azoknak a punk filozófiáknak, hogy a kevesebb több, és
      a képzést túlbecsülik. 'A mi zenénk inkább minimalista', mondta Hütter
      Pascal Bussy életrajzírónak a könyvben. 'Ha egy-két hanggal közvetíteni
      tudunk egy elképzelést, jobb ezt tenni, mint játszani vagy száz
      hangot.'
      Viszont a duó ihletet merített a punkok energiájából és egyszerűségéből
      minimalista remekművük létrehozásához. A dalok áramvonalas pontossággal
      épültek fel, olyan, egyszerű ismétlődő dallamokból, melyek úgy
      kapcsolódnak kölcsönösen össze, mint fogaskerekek a mechanikus forgórészekben.
      A 'The Robots' megint a zenészek imázsával játszik, ahogy kegyelettel
      adózik új alteregóiknak (a sajtórendezvényeken különleges építésű
      robotok szerepeltek a távollévő zenekari tagok helyett), és a 'The
      Model' a Kraftwerk legnagyobb slágere lett (elviselhetetlenül fülbemászó
      dallama tökéletes kíséret egy sétához a kifutón, míg a szöveg a
      'túl tökéletes' divatkirálynők mechanikus természetét gúnyolja ki.
      Az album az elliptikus címadó dallal végződik, ahogy a 'machine' szót
      egy géphang visszhangozza. A szám azt sugallja, hogy az embergépet estére
      kikapcsolják, míg nem kell megint zenét készíteni másnap. Ahogy Hütter
      mondta, 'Mi játszunk a gépeken, a gépek játszanak rajtunk, és tényleg
      csere és barátság, ami köztünk és zenei gépeink között van.'
      (Jim Derogatis popzene-kritikus)
eredeti: http://www.suntimes.com
fordította [PJ] Júlia