Honlap » Sajtó » Cikkek, írások 2005-ben »
Kraftwerk Minimum-Maximum
Amikor Lester Bangs 1975-ben meginterjúvolta a Kraftwerket, Ralf Hütter elmondta, milyen hatással volt a zenekar embergép koncepciója a koncertekhez való hozzáállására: "Magnószalagot, előre felvett anyagot használunk, magnóról játszunk előadásainkon is. Amikor a tévében készült velünk felvétel, nem használhattunk magnószalagot előadásunk részeként, mert a zenészek szakszervezete úgy érezte, kiszorítják a munkából. De én pont az ellenkezőjét gondolom: jobb gépekkel jobb munkát lehet végezni, és időnket és energiánkat magasabb szinten fordíthatjuk ugyanarra."
Harminc évvel később a Kraftwerknek természetesen jobb gépei vannak, a múlt héten Washington D.C-ben adott fantasztikus show-ból ítélve pedig idejüket és energiájukat mindenre fordítják, csak a hangszereiken való játékra nem. Az utóbbi Kraftwerk élő élmény teljes egészében színház, intenzív multimédia látványosság, amelyben nem csak lehetetlen, de teljességgel lényegtelen is meghatározni annak részleteit, pontosan ki mit is csinál. Így aztán valahogy furcsa, hogy a Kraftwerk ezt az időpontot választotta első hivatalosan is szentesített élő albumának kiadására. A Minimum-Maximum az elmúlt néhány évben felvett előadások gyűjteménye úgy felsorakoztatva, hogy pontosan tükrözze azt az előadást, amellyel a Kraftwerk jelenleg turnézik. Még ha a Minimum-Maximum lényegében azon előre felvett hangok átkevert dokumentációja is, amelyeket a zenekar feltöltött a produkció számítógépeire, mégis kiváló lemez, éspedig három okból:
1. A hangzás
Vannak élő Kraftwerk kalózfelvételeim 1971-ből, 1975-ből, 1981-ből és 1998-ból: a hangzás a szörnyűtől a tűrhetőig
terjed. A Minimum-Maximum azonban gazdag, kiegyensúlyozott és teljes, tükrözi a show előtti gondos összeállítást,
miközben elegendő teremvisszhangot és tömeghangot enged ahhoz, hogy tudjuk, élő felvétel. A Kraftwerktől távol áll az,
hogy hagyják, a színvonalon aluli hang tönkretegyen bármit, ami a Kling-Klang stúdióban született.
2. Hangszerelések
Miközben a Kraftwerk fizikailag kevesebbet csinál élőben, mint valaha, hangszereléseik folyamatosan egyre trükkösebbek,
így a Minimum-Maximum soha nem hat az ismerős felvételek playbackjeként. Csupán követni kell az "Autobahn" fejlődését a
hetvenes évek közepén hallott trance-indító jam-től, amely akár 40 percig is eltarthatott, a mostani üres, hatékony
verzióig, amely kilenc perc alatti idejével popdal hosszúságúnak tűnik. Az "Autobahn" vokális felbontása, amelyben a
dal témájával harmonizáló robotok rétegei szerepelnek (amit először a The Mix-en mutattak be), megtalálja az utat e
verzióba, megszilárdítva a dal Beach Boys-szal való kapcsolatát.
A figyelem középpontjában álló más fortélyok finomabbak, mégis jelentősek. A vocoderes vokálok a "The Man Machine" elején sokkal feltűnőbbek, olyan módon törnek elő a hangszórókból, ami kívánni látszik a teljesen robotizált jövőt, még ha a dalok háttérzenéje melegebbnek és kevésbé keménynek tűnik az albumverzióénál. A "Trans-Europe Express" és a kísérő "Metal on Metal" ritmusai vastagabbak és szinkopáltabbak, egyértelműen a ritmusra helyezve a Kraftwerk vasút iránti tiszteletének fókuszát. A Tour de France Soundtracks technós dalai meglepő módon a legkevésbé sem változtak, őszintén szólva a "Vitamin" és az "Elektro Kardiogramm" nem is igazán illik az őket körülvevő klasszikusokhoz. Ami el is vezet a végső okhoz, amiért a Minimum-Maximum megéri a rá fordított időt:
3. A dalok
A Minimum-Maximum azért kerít hatalmába, mert a Kraftwerk katalógusának jól kiválasztott válogatása alapvetően
megállíthatatlan. A második lemezen futó négydalos Computer World különösen erőteljes, egy állandóan felfelé ívelő
pályát bizonyít a Kraftwerk 1981-es outputjában, valamint pléhpofájú humorukat is példázza. Az "It’s more fun to
compute" az igazi Kraftwerk vonal, egy pólószlogen, amely kigúnyolja a hetvenes éveket, miközben világosan előrejelzi
a popkultúrát. A hangulat az élő show egésze alatt vidám és ünnepélyes - "Party Ralffal és Floriannal", ha tetszik.
A "Radioactivity" kezdete az egyetlen igazán súlyos pillanat, amelyben egy robotszerű hang nyugtalanító statisztikákat
zsolozsmáz a plutóniumról, de a dance ritmusok itt is durván betörnek a felénél.
Az Autobahn óta a Kraftwerk olyan zenét készít, amelyben a dallam és a ritmus eggyé válik, a számok durván
kétharmada pedig tökéletes példa e precíz, gazdaságos esztétikára. Karrier-áttekintésként a Minimum-Maximum messze
felülmúlja a The Mix-et. Vitatható e lemez "fontossága" a Kraftwerk történetében, de nem kérdéses, hogy őrült jó móka.
[Astralwerks; 2005]
-Mark Richardson, 2005. június 8.
eredeti: http://www.pitchforkmedia.com/
fordította [PJ] Júlia