Honlap » Sajtó » Interjúk, riportok 2000. után »

Süddeutsche Zeitung - Karl Bartos

2003. szeptember 1.

"Ha a Beatlest hallom, kicsordulnak a könnyeim"

Az ex-Kraftwerk-zenész, Karl Bartos, inkább kottában lapozza fel a Beatles dalokat. Mert csak papíron tudja 'még épp elviselni'. Furcsa. Hiszen érzéketlen robotként lépett be a zenetörténelembe. Vagy? Egy interjú.
Karl Bartos (51), a Kraftwerk sokévi tagja, zenetörténelmet írt. 1991-ben elhagyta a művészileg megdermedt formációt, hogy szólóprojekteknek szentelje magát. Új CD-je, a 'Communication' szeptember 8-án jelenik meg a Sonynál. Karl Bartos Bettina Michael újságírónővel él Hamburgban.
Egy kávézó Hamburgban. A hajdani gépember, Karl Bartos, barátságos ember feketében, kíváncsi, szinte hipnotizálóan figyelmes arccal. Válaszait a könnyed düsseldorfi dialektus vidám máza vonja be. Tehát kevésbé határozottak, mint amennyire talán alább olvasható. Szilvás sütit rendelünk...

Süddeutsche Zeitung: Bartos úr, ön az elektronikus zene egy úttörője, de a Kraftwerk robotzenekar rajongói hajdan nem voltak bizonyosak benne, hogy ez az úttörő valóban létezik, mint ember...
Karl Bartos: Hús-vér?

Süddeutsche Zeitung: Pontosan.
Karl Bartos: Finom a szilvás süti.

Süddeutsche Zeitung: Nos, felmerül a kérdés, milyen ember Ön, kemény, puha... Mindenesetre kedvesen mosolygó ember. Miért mosolyog?
Karl Bartos: Mert megpróbálom felkészíteni Önt egy csalódásra: emberi tulajdonságaimról, tehát emberi elégtelenségeimről is, feleségemmel kell interjút készítenie, nem velem. Nem szívesen beszélek magamról. Persze ezt az interjút a feleségem sem adná meg Önnek.

Süddeutsche Zeitung: Mégis, hogyan jött az ember, Karl Bartos a zenéhez?
Karl Bartos: Az még a korai hatvanas években volt a düsseldorfi régi városrészben, ott játszottak a kocsmákban Skiffle-zenekarok. Körben lányok ültek. Nagyon szép lányok.

Süddeutsche Zeitung: Be volt indulva a lányokra.
Karl Bartos: Igen. Természetesen. Lenyűgözőnek találtam ezt az összefüggést: jól érezni magunkat zenéléskor, és ezzel lányokat lelkesíteni. Ez azelőtt másoknál sem volt máshogy. A nagy John Lennon sem más okból lett zenész.

Süddeutsche Zeitung: Már megint milyen egyszerű...
Karl Bartos: Hát persze: az ember zenészként három akkorddal olyan formába, pozícióba bújik, ahol soha többé nem kell magyarázkodni a lányoknak. Hiszen mindig ez a legnehezebb: a lányoknak magyarázkodni. Zenészként három akkorddal magyarázkodunk. Hogyan mondta Lennon, amikor a moziban Elvis Presley-t és a barátnőjét látta: 'Jó meló'.

Süddeutsche Zeitung: A Skiffle-zene azonban nem éppen az első lépcső a művészi elektronikus zenéhez, ahogy értelmiségiek, és talán fárasztó popelméleti szakemberek is tisztelik.
Karl Bartos: Lassan, hiszen akkoriban még csak 13 éves voltam! Azelőtt számomra épp csak a focizás volt a 'Sparta 1919'ben Düsseldorf-Bilkben. Néhány barátommal aztán kirámoltuk a limlomot a pincéből, és megalapítottuk az Anthony String Group-ot. Ezzel vonultunk át a régi városrészbe, a 'Liverpool-Club'-ba, hasonló helyekre. Angol katonák előtt léptünk fel. Kellett valamit mutatnunk. Különben kaptunk a fejünkre.

Süddeutsche Zeitung: Tehát a hetvenes-nyolcvanas évek robotja a hatvanas évek gyermeke.
Karl Bartos: Abszolút a hatvanas évek gyermeke! Ezt a hagyományt nem tudom letagadni. Ha ma egyetlen hangot meghallok a rádióban a Beatlestől, kicsordulnak a könnyeim. Olyan ez, mint egy kémiai folyamat, biztosan bekövetkezik. Nem tudok Beatlest hallgatni anélkül, hogy lelkileg ne kezdjek úszni.

Süddeutsche Zeitung: Ön romantikus!
Karl Bartos: ...
Süddeutsche Zeitung: Bartos úr?
Karl Bartos: Ezt a romantikus dolgot Ön mondta.

Süddeutsche Zeitung: De hogyan jut egy ilyen érzékeny gyermek egy olyan digitális együttesbe, mint a Kraftwerk?
Karl Bartos: Az iskola után a düsseldorfi Robert-Schumann-Intézetbe kerültem...

Süddeutsche Zeitung: ...az egyik legjobb zenei intézetbe...
Karl Bartos: ...és ott jó gyerekként német zenét tanultam, főtárgyként ütőt, plusz minden melléktárgyat, hét évig, reggel az intézeten, Karlheinz Stockhausen, John Cage, Maurizio Kagel, este az operaházban, ezt mind megettem, a vizsgáig.

Süddeutsche Zeitung: Nem rocker lett, hanem, ahogy mondják: tisztességes fiú.
Karl Bartos: Nem, nem voltam tisztességes fiú, erre egy sor ellenbizonyíték lenne. Akkor már csak a zenéé voltam, a zene már - a lányoknál sokkal inkább - egyenesen az életem értelme volt. Nem akartam düsseldorfi sztriptíz-lokálokban végezni és a divatbemutató alatt a 'Strangers In The Night'-ot klimpírozni.

Süddeutsche Zeitung: Aztán jött a telefonhívás a Kraftwerktől.
Karl Bartos: A hetvenes évek közepén ezt mondta nekem a professzorom: 'Bartos úr, a Kraftwerkes uraknak szükségük van egy klasszikus képzettségű ütősre egy turnéhoz'. Abban a fekete öltönyben, ami egy Rheinoper-beli 'Tannhäuser'-rendezés megnézése miatt aznap véletlenül rajtam volt, elmentem a Kraftwerk KlingKlang Stúdiójába.

Süddeutsche Zeitung: Az öltöny úgyszólván tökéletes volt.
Karl Bartos: Igen, természetesen, a Kraftwerk egész koncepciója azon alapult, hogy ki akartunk lépni a hetvenes évek rocker sablonjából, vagyis az izzadó gitárosokból és félőrült énekesekből. Röviddel ezután 10 hétig turnéztunk Amerikában, majd Franciaországban. Hihetetlen volt.

Süddeutsche Zeitung: A Kraftwerk stílusalapító volt számtalan szintén stílusalapító művész számára.
Karl Bartos: Hmm, igen, ez bizonyára így volt.

Süddeutsche Zeitung: A Kraftwerk popsztárok voltak? Avantgárd? Mindkettő?
Karl Bartos: John Lennon egyszer azt mondta: 'Az avantgárd egy újabb szó a hülyeségre'.

Süddeutsche Zeitung: Osztja ezt a nézetet?
Karl Bartos: Igen és nem. Hiszen a Kraftwerk avantgárdja nem öncélú volt. Akkoriban az volt a véleményünk, hogy dobbal, gitárral és basszussal még mindig reprodukálhatjuk magunkat. Minden a végéhez ért, a Pink Floyd kitűzte a nagy finálét, és ők elég okosak voltak, hogy ezt a finálét megfelelően megrendezzék.

Süddeutsche Zeitung: A popzene ma megint elért egy véghez.
Karl Bartos: Én nem így gondolom.
Süddeutsche Zeitung: Azt elhiszem.
Karl Bartos: Hogyhogy?
Süddeutsche Zeitung: Mert csak újra átrágva van minden, és mert olyan rossz ember-átalakító műsorok vannak, mint a 'Popstars'.
Karl Bartos: Ez nem a popzene vége.
Süddeutsche Zeitung: Hanem mi?
Karl Bartos: Ez egyfajta holtidő.

Süddeutsche Zeitung: Megmagyarázná ezt?
Karl Bartos: Képzeljen el egy olyan helyzetet, mint egy repülőgép, amely várakozópályán köröz. Olyan korban élünk, melyben Demoskop-ok, marketingesek és rettenetes vállalkozási tanácsadók dominálnak. Senki nem mer manapság olyasmit kiadni, ami nincs önjelölt szakemberek által ezerszeresen biztosítva. De természetesen senki nem popsztár, csak mert nyert a 'Popstars'-on. Legalábbis nem sokáig.

Süddeutsche Zeitung: Bob Dylan a 'Popstars'-on már az előselejtezőn kiesett volna...
Karl Bartos: ...és ma nagyobb, mint azelőtt bárki, érti ezt maga! Higgye el: a repülőgép le fog szállni. Ha elmúlik ez az egész félelem, a lemezcégeknél megint az fog számítani, ki mit tud. Nem csak a lemezcégeknél, biztosan az újságkiadóknál is.

Süddeutsche Zeitung: Mit tud a Kraftwerk?
Karl Bartos: Úgy gondolom, jó ideinkben az NSZK filmzenéjét adtuk, azt a kort akartuk megzenésíteni, melyben élünk, az időszak őrültségét is. Fassbinder bizonyára hasonlót csinált filmjeivel, mindenekelőtt korai filmjeivel. Valami eredeti németet akartunk csinálni, az volt a benyomásunk, hogy a Comedian Harmonists óta nem volt már német zene, amely eredeti ötleten alapult volna.

Süddeutsche Zeitung: Tehát egy háború előtti hagyomány folytattak...
Karl Bartos: Ha így akarja: igen. Hiszen a náciknak nem csak a Comedian Harmonists szárad a lelkén, hanem egy művészi elfogulatlanság is, amely 1933 előtt Németországban úgy virágzott, mint sehol máshol. Ezt az egész csodálatos zsidó kultúrát kiradírozták, eltűntek az olyan emberek, mint Arnold Schönberg, és nem csak ő.

Süddeutsche Zeitung: A hetvenes években minimalizmusukért ünnepelték Önöket, de Ufa-optikájuk miatt erősen kritizálták is.
Karl Bartos: Egy angol zenei folyóiratban a Kraftwerk egy fotója fölött ez állt: 'A végső megoldás a zene problémájára?' Beleretusálták egy fotónkat a Nürnbergi Pártkongresszusba.

Süddeutsche Zeitung: Ön nevet ezen?
Karl Bartos: Igen, az angolok csodálatosak!

Süddeutsche Zeitung: Sokat nevettek a Kraftwerknél?
Karl Bartos: De mennyire! Nem hiszem, hogy más zenekarokban annyit nevettek, mint nálunk. Emlékszem lélegzetelállító nevetőrohamokra turnén vagy a KlingKlang Stúdióban. A Kraftwerknek nagyon humoros hajlama volt, ezt gyakran nem látták. Vagy hát félreértették.

Süddeutsche Zeitung: Még a náci szemrehányással is jól tudtak élni?
Karl Bartos: Természetesen, ez csak egy ostoba érv, tudták, milyen ostoba volt. Náluk csak a hatásról volt szó. Nem izgattuk fel magunkat ezen. Amikor Amerikában turnéztunk, Los Angelesben, New Yorkban vagy Detroitban, feketék és hippik álltak a közönségben, nagyon fel vannak dobva, mert blueskoncertek és az örökké egyforma verkli után még nem éltek meg ilyesmit: hogy piros ingben robotként érkezik pár sápadt fiú Düsseldorfból, Németországból, és különös hangszereken hagyományos dallamokat játszanak, a kibővített és ártatlanul hangzó tradicionális népzenei repertoárból. Alapjában véve ezek régi népdalok voltak, táncolható ritmussal, egyfajta soul-ritmussal aláfestve. Ez új volt.

Süddeutsche Zeitung: Ez pimasz is volt, nem? Mi volt hát a titok? Miért rajonganak olyan emberek, mint David Bowie, még ma is a Kraftwerkért?
Karl Bartos: Hmm...

Süddeutsche Zeitung: Nehéz rá válaszolni?
Karl Bartos: Meg akarom próbálni: bizonyosan a dallam az, amit a zene átörökít, a ritmus nagyon egy bizonyos időhöz köti, ahhoz az időhöz, ahonnan származik. De a dallam az, ami túlél! Mindig nagyon csodáltam a Can-t, ők voltak a mi időnk másik nagyjai. De: próbáljon már meg egy Can-dalt fütyörészni, nem megy! A Kraftwerk titka biztosan ezek a halálosan jó dallamok voltak, ezzel a különös Boing-Bumm-Tschak-kal párosítva.

Süddeutsche Zeitung: Karl Bartos ütős a techno mozgalom egyik fő felelősének számít. Megtiszteli ez Önt? Vagy idegesíti?
Karl Bartos: Egyik sem, én józanul látom ezt. Próbálja meg egyszer a kérdés ellentétét: Felelős Chuck Berry az egész gitáros szemétért, amit ma rendeznek? Tehet róla Phil Collins, a kitűnő dobos, hogy az 'In The Air Tonight' után, tehát 1981-től minden dobos pergőt tett kisdobja alá?

Süddeutsche Zeitung: Tehát szenved a technotól?
Karl Bartos: Nem, ez elviselhető lenne. A kilencvenes években volt egy időszakom, amikor a Kraftwerkből való kilépésem után teljesen ki akartam szállni a digitális apparátusból. Az volt az érzésem, már csak egy nullából és egy egyesből állok. Akkor Manchesterbe utaztam, és Johnny Marr gitárjait dübörögtettem magamnak, hogy újra kiűzzem ezt a, na igen: fémes ízt a számból.

Süddeutsche Zeitung: A robotból újra ember lett, ez is vicces, nem?
Karl Bartos: Igen, valószínűleg. De szükségem volt erre az időszakra, hogy megint tudjak számítógéppel zenét készíteni. Karl Bartos egy Rickenbacker-gitárral hosszú távon szintén nyilvánvalóan hihetetlenül hatna. Végülis elektronikusként egyszerűen jobb vagyok.

Süddeutsche Zeitung: Ön nem rocksztár.
Karl Bartos: Nem közvetlenül, ez igaz. Tudja, tulajdonképpen mi a furcsa?

Süddeutsche Zeitung: Árulja el...
Karl Bartos: A furcsa és eddig messze nem említett dolog: a Kraftwerk úgynevezett számítógépes zenéjét nagyon sokáig a legmesszebbmenően kézzel játszottuk, tizedannyira sem volt elektronikus és számítógépesített, mint ma a gitárzene, ami másrészt úgy akar szólni, mintha kézzel játszanák.

Süddeutsche Zeitung: A történelem ironizálja az iróniát...
Karl Bartos: Akkoriban álltam a színpadon, és mint egy robot, csépeltem minimális futurisztikus dobfelszerelésemet, de: én csépeltem, én, az ember. Minden nézőpont kérdése. A hetvenes években töredéke sem volt nekünk azoknak a digitális lehetőségeknek, melyek ma néhány tinédzser-punk-emlékzenekarnak vannak, akik gitárral, basszussal és dobbal akarnak játszani, mint három tisztességes kis iparos.

Süddeutsche Zeitung: Bartos úr, új lemeze, a 'Communication' újra biztosan meghatározható elektronikus albumként...
Karl Bartos: Én már nem tudom, mi manapság egy elektronikus album, tényleg! Adtam nemrég egy koncertet Londonban az új dalokkal. Utána odajöttek hozzám az angol újságírók, és ezt mondták: 'Hé, szuper, ez aztán igazi rockkoncert volt!' Egyetlenegy gitár sem volt a színpadon, érti? Mondja már meg nekem, kérem, hol van elöl és hátul vagy fent és lent!

Süddeutsche Zeitung: Nézőpont kérdése.
Karl Bartos: Természetesen, ha meghallgatja az új CD-t, észre fogja venni, hogy olyan zenével lettem nagy, amelyben egy dal nem tart tovább három percnél, hogy dallamokkal lettem nagy, és nem elképzelésekkel, ez vagyunk mi, ha így akarja, újra a kezdetnél, a düsseldorfi régi városrészben.

Süddeutsche Zeitung: Ez egy romantikus lemeze.
Karl Bartos: Nem enged ebből.

Süddeutsche Zeitung: Az elején mégiscsak a Beatles kiváltotta könnyekről beszélt.
Karl Bartos: Na igen, ..., igen.

Süddeutsche Zeitung: Hogyan lyukadunk ki a végén mindig a Beatlesnél, főleg hogy éppen az elektronikus zene egyik úttörőjével beszélünk?
Karl Bartos: Nem tudom megmagyarázni, legalábbis nem elégségesen. Lenne egy csomó tudományos magyarázat, a médiakorszak kizsákmányolása...

Süddeutsche Zeitung: ...de ez nem mindent magyaráz meg, nem? Mi történik Önnel, amikor Beatlest hallgat, azon kívül, hogy kicsordulnak a könnyei?
Karl Bartos: A Beatles hatását talán csak a klasszikus zenéével lehet összehasonlítani. Itt is, mint ott, nem csak egy dallamot, nem csak egy ellenpontot, nem csak egy dallamsort, nem csak egy ilyen csodálatos hangot lehet használni. Itt is, mint ott, hallgatáskor az egész elmondhatatlan szélessége ér minket. Ez számomra a 'Varázsfuvolá'-ban így van, de őszintén megvallva a 'Strawberry Fields'-ben még inkább.

Süddeutsche Zeitung: A Beatles maga is egy médium?
Karl Bartos: Igen. És hogyan tudtak az emberek húszas éveikben ilyen eszelősen bölcs és okos szövegeket írni?! Olyan okos szövegeket, mint a 'Fool On The Hill' a Beatlesből senki nem írt többet!

Süddeutsche Zeitung: Csoportmágia.
Karl Bartos: Feltehetően, ebben az esetben: Igen.

Süddeutsche Zeitung: Milyen gyakran hallgat Beatlest?
Karl Bartos: Egyáltalán nem.

Süddeutsche Zeitung: Hogyan?
Karl Bartos: Nem tudok. Csak bőgök. Nem megy. Nézze, van otthon egy kottám, 'The Beatles - The Complete Scores', abban benne van minden kotta és szöveg. A régi lemezek hallgatása helyett belelapozok a könyvbe. Nemrég egy felvonóban hallottam New Yorkban a 'Penny Lane'-t. Amikor fent megérkeztem, majd kicsordultak a könnyeim. Nincs mit tenni.

Süddeutsche Zeitung: Igen, de...
Karl Bartos: Papíron még éppen kibírom ezeket a hangokat.

Süddeutsche Zeitung: Lemond e zene folytonos elemzéséről, hogy a zene szépsége alatt lelkileg össze ne törjön?
Karl Bartos: Így van. Jaja...

Süddeutsche Zeitung: Ember a gép ellen! Romantikus a robot ellen...
Karl Bartos: ...itt a vége! Rendeljünk még egy szilvás sütit?
(Alexander Gorkow interjúja)

eredeti: http://www.sueddeutsche.de

fordította [PJ] Júlia