Honlap » Sajtó » Interjúk, riportok 2000. után »
Süddeutsche Zeitung - Karl Bartos
2003. szeptember 1.
"Ha a Beatlest hallom, kicsordulnak a könnyeim"
Az ex-Kraftwerk-zenész, Karl Bartos, inkább kottában lapozza fel a
      Beatles dalokat. Mert csak papíron tudja 'még épp elviselni'. Furcsa.
      Hiszen érzéketlen robotként lépett be a zenetörténelembe. Vagy? Egy
      interjú.
      Karl Bartos (51), a Kraftwerk sokévi tagja, zenetörténelmet írt.
      1991-ben elhagyta a művészileg megdermedt formációt, hogy szólóprojekteknek
      szentelje magát. Új CD-je, a 'Communication' szeptember 8-án jelenik
      meg a Sonynál. Karl Bartos Bettina Michael újságírónővel él
      Hamburgban.
      Egy kávézó Hamburgban. A hajdani gépember, Karl Bartos, barátságos
      ember feketében, kíváncsi, szinte hipnotizálóan figyelmes arccal. Válaszait
      a könnyed düsseldorfi dialektus vidám máza vonja be. Tehát kevésbé
      határozottak, mint amennyire talán alább olvasható. Szilvás sütit
      rendelünk...
Süddeutsche Zeitung: Bartos úr, ön az elektronikus
      zene egy úttörője, de a Kraftwerk robotzenekar rajongói hajdan nem
      voltak bizonyosak benne, hogy ez az úttörő valóban létezik, mint
      ember...
      Karl Bartos: Hús-vér?
Süddeutsche Zeitung: Pontosan.
      Karl Bartos: Finom a szilvás süti.
Süddeutsche Zeitung: Nos, felmerül a kérdés,
      milyen ember Ön, kemény, puha... Mindenesetre kedvesen mosolygó ember.
      Miért mosolyog?
      Karl Bartos: Mert megpróbálom felkészíteni Önt egy
      csalódásra: emberi tulajdonságaimról, tehát emberi elégtelenségeimről
      is, feleségemmel kell interjút készítenie, nem velem. Nem szívesen
      beszélek magamról. Persze ezt az interjút a feleségem sem adná meg Önnek.
Süddeutsche Zeitung: Mégis, hogyan jött az ember,
      Karl Bartos a zenéhez?
      Karl Bartos: Az még a korai hatvanas években volt a düsseldorfi
      régi városrészben, ott játszottak a kocsmákban Skiffle-zenekarok. Körben
      lányok ültek. Nagyon szép lányok.
Süddeutsche Zeitung: Be volt indulva a lányokra.
      Karl Bartos: Igen. Természetesen. Lenyűgözőnek találtam
      ezt az összefüggést: jól érezni magunkat zenéléskor, és ezzel lányokat
      lelkesíteni. Ez azelőtt másoknál sem volt máshogy. A nagy John Lennon
      sem más okból lett zenész.
Süddeutsche Zeitung: Már megint milyen egyszerű...
      Karl Bartos: Hát persze: az ember zenészként három
      akkorddal olyan formába, pozícióba bújik, ahol soha többé nem kell
      magyarázkodni a lányoknak. Hiszen mindig ez a legnehezebb: a lányoknak
      magyarázkodni. Zenészként három akkorddal magyarázkodunk. Hogyan
      mondta Lennon, amikor a moziban Elvis Presley-t és a barátnőjét látta:
      'Jó meló'.
Süddeutsche Zeitung: A Skiffle-zene azonban nem éppen
      az első lépcső a művészi elektronikus zenéhez, ahogy értelmiségiek,
      és talán fárasztó popelméleti szakemberek is tisztelik.
      Karl Bartos: Lassan, hiszen akkoriban még csak 13 éves
      voltam! Azelőtt számomra épp csak a focizás volt a 'Sparta 1919'ben Düsseldorf-Bilkben.
      Néhány barátommal aztán kirámoltuk a limlomot a pincéből, és
      megalapítottuk az Anthony String Group-ot. Ezzel vonultunk át a régi városrészbe,
      a 'Liverpool-Club'-ba, hasonló helyekre. Angol katonák előtt léptünk
      fel. Kellett valamit mutatnunk. Különben kaptunk a fejünkre.
Süddeutsche Zeitung: Tehát a hetvenes-nyolcvanas évek
      robotja a hatvanas évek gyermeke.
      Karl Bartos: Abszolút a hatvanas évek gyermeke! Ezt a
      hagyományt nem tudom letagadni. Ha ma egyetlen hangot meghallok a rádióban
      a Beatlestől, kicsordulnak a könnyeim. Olyan ez, mint egy kémiai
      folyamat, biztosan bekövetkezik. Nem tudok Beatlest hallgatni anélkül,
      hogy lelkileg ne kezdjek úszni.
Süddeutsche Zeitung: Ön romantikus!
      Karl Bartos: ...
      Süddeutsche Zeitung: Bartos úr?
      Karl Bartos: Ezt a romantikus dolgot Ön mondta.
Süddeutsche Zeitung: De hogyan jut egy ilyen érzékeny
      gyermek egy olyan digitális együttesbe, mint a Kraftwerk?
      Karl Bartos: Az iskola után a düsseldorfi
      Robert-Schumann-Intézetbe kerültem...
Süddeutsche Zeitung: ...az egyik legjobb zenei intézetbe...
      Karl Bartos: ...és ott jó gyerekként német zenét
      tanultam, főtárgyként ütőt, plusz minden melléktárgyat, hét évig,
      reggel az intézeten, Karlheinz Stockhausen, John Cage, Maurizio Kagel,
      este az operaházban, ezt mind megettem, a vizsgáig.
Süddeutsche Zeitung: Nem rocker lett, hanem, ahogy
      mondják: tisztességes fiú.
      Karl Bartos: Nem, nem voltam tisztességes fiú, erre egy
      sor ellenbizonyíték lenne. Akkor már csak a zenéé voltam, a zene már
      - a lányoknál sokkal inkább - egyenesen az életem értelme volt. Nem
      akartam düsseldorfi sztriptíz-lokálokban végezni és a divatbemutató
      alatt a 'Strangers In The Night'-ot klimpírozni.
Süddeutsche Zeitung: Aztán jött a telefonhívás a
      Kraftwerktől.
      Karl Bartos: A hetvenes évek közepén ezt mondta nekem
      a professzorom: 'Bartos úr, a Kraftwerkes uraknak szükségük van egy
      klasszikus képzettségű ütősre egy turnéhoz'. Abban a fekete öltönyben,
      ami egy Rheinoper-beli 'Tannhäuser'-rendezés megnézése miatt aznap véletlenül
      rajtam volt, elmentem a Kraftwerk KlingKlang Stúdiójába.
Süddeutsche Zeitung: Az öltöny úgyszólván tökéletes
      volt.
      Karl Bartos: Igen, természetesen, a Kraftwerk egész
      koncepciója azon alapult, hogy ki akartunk lépni a hetvenes évek rocker
      sablonjából, vagyis az izzadó gitárosokból és félőrült énekesekből.
      Röviddel ezután 10 hétig turnéztunk Amerikában, majd Franciaországban.
      Hihetetlen volt.
Süddeutsche Zeitung: A Kraftwerk stílusalapító
      volt számtalan szintén stílusalapító művész számára.
      Karl Bartos: Hmm, igen, ez bizonyára így volt.
Süddeutsche Zeitung: A Kraftwerk popsztárok voltak?
      Avantgárd? Mindkettő?
      Karl Bartos: John Lennon egyszer azt mondta: 'Az avantgárd
      egy újabb szó a hülyeségre'.
Süddeutsche Zeitung: Osztja ezt a nézetet?
      Karl Bartos: Igen és nem. Hiszen a Kraftwerk avantgárdja
      nem öncélú volt. Akkoriban az volt a véleményünk, hogy dobbal, gitárral
      és basszussal még mindig reprodukálhatjuk magunkat. Minden a végéhez
      ért, a Pink Floyd kitűzte a nagy finálét, és ők elég okosak voltak,
      hogy ezt a finálét megfelelően megrendezzék.
Süddeutsche Zeitung: A popzene ma megint elért egy véghez.
      Karl Bartos: Én nem így gondolom.
      Süddeutsche Zeitung: Azt elhiszem.
      Karl Bartos: Hogyhogy?
      Süddeutsche Zeitung: Mert csak újra átrágva van
      minden, és mert olyan rossz ember-átalakító műsorok vannak, mint a
      'Popstars'.
      Karl Bartos: Ez nem a popzene vége.
      Süddeutsche Zeitung: Hanem mi?
      Karl Bartos: Ez egyfajta holtidő.
Süddeutsche Zeitung: Megmagyarázná ezt?
      Karl Bartos: Képzeljen el egy olyan helyzetet, mint egy
      repülőgép, amely várakozópályán köröz. Olyan korban élünk,
      melyben Demoskop-ok, marketingesek és rettenetes vállalkozási tanácsadók
      dominálnak. Senki nem mer manapság olyasmit kiadni, ami nincs önjelölt
      szakemberek által ezerszeresen biztosítva. De természetesen senki nem
      popsztár, csak mert nyert a 'Popstars'-on. Legalábbis nem sokáig.
Süddeutsche Zeitung: Bob Dylan a 'Popstars'-on már
      az előselejtezőn kiesett volna...
      Karl Bartos: ...és ma nagyobb, mint azelőtt bárki, érti
      ezt maga! Higgye el: a repülőgép le fog szállni. Ha elmúlik ez az egész
      félelem, a lemezcégeknél megint az fog számítani, ki mit tud. Nem
      csak a lemezcégeknél, biztosan az újságkiadóknál is.
Süddeutsche Zeitung: Mit tud a Kraftwerk?
      Karl Bartos: Úgy gondolom, jó ideinkben az NSZK filmzenéjét
      adtuk, azt a kort akartuk megzenésíteni, melyben élünk, az időszak őrültségét
      is. Fassbinder bizonyára hasonlót csinált filmjeivel, mindenekelőtt
      korai filmjeivel. Valami eredeti németet akartunk csinálni, az volt a
      benyomásunk, hogy a Comedian Harmonists óta nem volt már német zene,
      amely eredeti ötleten alapult volna.
Süddeutsche Zeitung: Tehát egy háború előtti
      hagyomány folytattak...
      Karl Bartos: Ha így akarja: igen. Hiszen a náciknak nem
      csak a Comedian Harmonists szárad a lelkén, hanem egy művészi
      elfogulatlanság is, amely 1933 előtt Németországban úgy virágzott,
      mint sehol máshol. Ezt az egész csodálatos zsidó kultúrát kiradírozták,
      eltűntek az olyan emberek, mint Arnold Schönberg, és nem csak ő.
Süddeutsche Zeitung: A hetvenes években
      minimalizmusukért ünnepelték Önöket, de Ufa-optikájuk miatt erősen
      kritizálták is.
      Karl Bartos: Egy angol zenei folyóiratban a Kraftwerk
      egy fotója fölött ez állt: 'A végső megoldás a zene problémájára?'
      Beleretusálták egy fotónkat a Nürnbergi Pártkongresszusba.
Süddeutsche Zeitung: Ön nevet ezen?
      Karl Bartos: Igen, az angolok csodálatosak!
Süddeutsche Zeitung: Sokat nevettek a Kraftwerknél?
      Karl Bartos: De mennyire! Nem hiszem, hogy más
      zenekarokban annyit nevettek, mint nálunk. Emlékszem lélegzetelállító
      nevetőrohamokra turnén vagy a KlingKlang Stúdióban. A Kraftwerknek
      nagyon humoros hajlama volt, ezt gyakran nem látták. Vagy hát félreértették.
Süddeutsche Zeitung: Még a náci szemrehányással
      is jól tudtak élni?
      Karl Bartos: Természetesen, ez csak egy ostoba érv,
      tudták, milyen ostoba volt. Náluk csak a hatásról volt szó. Nem
      izgattuk fel magunkat ezen. Amikor Amerikában turnéztunk, Los
      Angelesben, New Yorkban vagy Detroitban, feketék és hippik álltak a közönségben,
      nagyon fel vannak dobva, mert blueskoncertek és az örökké egyforma
      verkli után még nem éltek meg ilyesmit: hogy piros ingben robotként érkezik
      pár sápadt fiú Düsseldorfból, Németországból, és különös
      hangszereken hagyományos dallamokat játszanak, a kibővített és ártatlanul
      hangzó tradicionális népzenei repertoárból. Alapjában véve ezek régi
      népdalok voltak, táncolható ritmussal, egyfajta soul-ritmussal aláfestve.
      Ez új volt.
Süddeutsche Zeitung: Ez pimasz is volt, nem? Mi volt
      hát a titok? Miért rajonganak olyan emberek, mint David Bowie, még ma
      is a Kraftwerkért?
      Karl Bartos: Hmm...
Süddeutsche Zeitung: Nehéz rá válaszolni?
      Karl Bartos: Meg akarom próbálni: bizonyosan a dallam
      az, amit a zene átörökít, a ritmus nagyon egy bizonyos időhöz köti,
      ahhoz az időhöz, ahonnan származik. De a dallam az, ami túlél! Mindig
      nagyon csodáltam a Can-t, ők voltak a mi időnk másik nagyjai. De: próbáljon
      már meg egy Can-dalt fütyörészni, nem megy! A Kraftwerk titka biztosan
      ezek a halálosan jó dallamok voltak, ezzel a különös
      Boing-Bumm-Tschak-kal párosítva.
Süddeutsche Zeitung: Karl Bartos ütős a techno
      mozgalom egyik fő felelősének számít. Megtiszteli ez Önt? Vagy
      idegesíti?
      Karl Bartos: Egyik sem, én józanul látom ezt. Próbálja
      meg egyszer a kérdés ellentétét: Felelős Chuck Berry az egész gitáros
      szemétért, amit ma rendeznek? Tehet róla Phil Collins, a kitűnő
      dobos, hogy az 'In The Air Tonight' után, tehát 1981-től minden dobos
      pergőt tett kisdobja alá?
Süddeutsche Zeitung: Tehát szenved a technotól?
      Karl Bartos: Nem, ez elviselhető lenne. A kilencvenes években
      volt egy időszakom, amikor a Kraftwerkből való kilépésem után
      teljesen ki akartam szállni a digitális apparátusból. Az volt az érzésem,
      már csak egy nullából és egy egyesből állok. Akkor Manchesterbe
      utaztam, és Johnny Marr gitárjait dübörögtettem magamnak, hogy újra
      kiűzzem ezt a, na igen: fémes ízt a számból.
Süddeutsche Zeitung: A robotból újra ember lett, ez
      is vicces, nem?
      Karl Bartos: Igen, valószínűleg. De szükségem volt
      erre az időszakra, hogy megint tudjak számítógéppel zenét készíteni.
      Karl Bartos egy Rickenbacker-gitárral hosszú távon szintén nyilvánvalóan
      hihetetlenül hatna. Végülis elektronikusként egyszerűen jobb vagyok.
Süddeutsche Zeitung: Ön nem rocksztár.
      Karl Bartos: Nem közvetlenül, ez igaz. Tudja, tulajdonképpen
      mi a furcsa?
Süddeutsche Zeitung: Árulja el...
      Karl Bartos: A furcsa és eddig messze nem említett
      dolog: a Kraftwerk úgynevezett számítógépes zenéjét nagyon sokáig
      a legmesszebbmenően kézzel játszottuk, tizedannyira sem volt
      elektronikus és számítógépesített, mint ma a gitárzene, ami másrészt
      úgy akar szólni, mintha kézzel játszanák.
Süddeutsche Zeitung: A történelem ironizálja az iróniát...
      Karl Bartos: Akkoriban álltam a színpadon, és mint egy
      robot, csépeltem minimális futurisztikus dobfelszerelésemet, de: én csépeltem,
      én, az ember. Minden nézőpont kérdése. A hetvenes években töredéke
      sem volt nekünk azoknak a digitális lehetőségeknek, melyek ma néhány
      tinédzser-punk-emlékzenekarnak vannak, akik gitárral, basszussal és
      dobbal akarnak játszani, mint három tisztességes kis iparos.
Süddeutsche Zeitung: Bartos úr, új lemeze, a
      'Communication' újra biztosan meghatározható elektronikus albumként...
      Karl Bartos: Én már nem tudom, mi manapság egy
      elektronikus album, tényleg! Adtam nemrég egy koncertet Londonban az új
      dalokkal. Utána odajöttek hozzám az angol újságírók, és ezt mondták:
      'Hé, szuper, ez aztán igazi rockkoncert volt!' Egyetlenegy gitár sem
      volt a színpadon, érti? Mondja már meg nekem, kérem, hol van elöl és
      hátul vagy fent és lent!
Süddeutsche Zeitung: Nézőpont kérdése.
      Karl Bartos: Természetesen, ha meghallgatja az új CD-t,
      észre fogja venni, hogy olyan zenével lettem nagy, amelyben egy dal nem
      tart tovább három percnél, hogy dallamokkal lettem nagy, és nem elképzelésekkel,
      ez vagyunk mi, ha így akarja, újra a kezdetnél, a düsseldorfi régi városrészben.
Süddeutsche Zeitung: Ez egy romantikus lemeze.
      Karl Bartos: Nem enged ebből.
Süddeutsche Zeitung: Az elején mégiscsak a Beatles
      kiváltotta könnyekről beszélt.
      Karl Bartos: Na igen, ..., igen.
Süddeutsche Zeitung: Hogyan lyukadunk ki a végén
      mindig a Beatlesnél, főleg hogy éppen az elektronikus zene egyik úttörőjével
      beszélünk?
      Karl Bartos: Nem tudom megmagyarázni, legalábbis nem elégségesen.
      Lenne egy csomó tudományos magyarázat, a médiakorszak kizsákmányolása...
Süddeutsche Zeitung: ...de ez nem mindent magyaráz
      meg, nem? Mi történik Önnel, amikor Beatlest hallgat, azon kívül,
      hogy kicsordulnak a könnyei?
      Karl Bartos: A Beatles hatását talán csak a klasszikus
      zenéével lehet összehasonlítani. Itt is, mint ott, nem csak egy
      dallamot, nem csak egy ellenpontot, nem csak egy dallamsort, nem csak egy
      ilyen csodálatos hangot lehet használni. Itt is, mint ott, hallgatáskor
      az egész elmondhatatlan szélessége ér minket. Ez számomra a 'Varázsfuvolá'-ban
      így van, de őszintén megvallva a 'Strawberry Fields'-ben még inkább.
Süddeutsche Zeitung: A Beatles maga is egy médium?
      Karl Bartos: Igen. És hogyan tudtak az emberek húszas
      éveikben ilyen eszelősen bölcs és okos szövegeket írni?! Olyan okos
      szövegeket, mint a 'Fool On The Hill' a Beatlesből senki nem írt többet!
Süddeutsche Zeitung: Csoportmágia.
      Karl Bartos: Feltehetően, ebben az esetben: Igen.
Süddeutsche Zeitung: Milyen gyakran hallgat Beatlest?
      Karl Bartos: Egyáltalán nem.
Süddeutsche Zeitung: Hogyan?
      Karl Bartos: Nem tudok. Csak bőgök. Nem megy. Nézze,
      van otthon egy kottám, 'The Beatles - The Complete Scores', abban benne
      van minden kotta és szöveg. A régi lemezek hallgatása helyett
      belelapozok a könyvbe. Nemrég egy felvonóban hallottam New Yorkban a
      'Penny Lane'-t. Amikor fent megérkeztem, majd kicsordultak a könnyeim.
      Nincs mit tenni.
Süddeutsche Zeitung: Igen, de...
      Karl Bartos: Papíron még éppen kibírom ezeket a
      hangokat.
Süddeutsche Zeitung: Lemond e zene folytonos elemzéséről,
      hogy a zene szépsége alatt lelkileg össze ne törjön?
      Karl Bartos: Így van. Jaja...
Süddeutsche Zeitung: Ember a gép ellen! Romantikus a
      robot ellen...
      Karl Bartos: ...itt a vége! Rendeljünk még egy szilvás
      sütit?
      (Alexander Gorkow interjúja)
eredeti: http://www.sueddeutsche.de
fordította [PJ] Júlia