Honlap » Történet »

Történeti kitekintés

forrás - Raoul Hoffmann: Rock-sztori (ISBN 963 281 820 2)

Kraftwerk and Co.

NSZK-beli és más európai együttesek új hangzást hoznak

A nemzetközi hanglemeziparban a rockzene kezdetétől a hatvanas évek végéig kizárólag angol-amerikai együttesek uralkodtak. A Beatles, a Rolling Stones és a Beach Boys világszerte lefoglalta a sikerlistákat; koncertjeiket mindenütt rekordszámú néző előtt tartották; az egész világról kasszírozták a rádió- és tévéállomások jogdíjait. Ezek az együttesek képviselték a 'kultúra' - vagy/és a 'fogyasztási cikk'-rockot, amely a fiatalok millióit hozta lázba. A hetvenes évek szórványos sikereket értek el.

Ennek több oka volt. Egyrészt az angol-amerikai zene túlfinomult, sok rajongó a teljesen megszokott riffeket már elengedte a füle mellett. Másrészt a kontinentális együttesek időközben eltávolodtak az angol-amerikai slágerek másolásától, és egyre gyakrabban azt fejlesztették, ami már sok pályatársuknak hozta a nagy pénzt, az eredeti, saját szerzeményeket. Az elkövetkezendő években nemcsak a hazai zenerajongók érdeklődtek a saját szerzemények iránt, hanem a rockmenedzserek is felfigyeltek rájuk. Franciaország, Olaszország, Görögország, Spanyolország és Hollandia mellett elsősorban az NSZK-ban alakult ki önálló rockélet, amely a következő években jelentősen befolyásolta a nemzetközi rockszakmát. A német együttesek a hatvanas évek végén aratták első hazai sikereiket. Megjelentek az első nagylemezek, amelyek figyelemre méltó kritikát kaptak. Ezek az együttesek a hetvenes évek elején tették első külföldi előadókörútjukat, koncerteket adtak Párizsban, Londonban és Rómában. Persze mindezt többnyire nem professzionális módon szervezték meg, sem a menedzserek, sem a zenészek. A német rockzenészek csak a hetvenes évek közepén találták meg a megfelelő kapcsolatokat. Ezután sok Európán kívüli országban - Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában - is megjelentek nagylemezeik. Egy idő múltán német együttesek foglalták el majd minden külföldi sikerlista vezető helyeit. Német együttesek rendszeresen mentek külföldi turnéra. Egy estére szóló gázsijuk 2000 márkáról 10 000-re szökött fel, lemezeik példányszáma 10 000-ről 100 000-re. A düsseldorfi Kraftwerk együttes 1975-ben az Egyesült Államokban 450 000 példányt adott el az Autobahn (Autópálya) című nagylemezéből 500 000 példányt. Az USA-ban akkoriban a német együttesek közül második legjobbnak a Nektart tartották, lemezeikből körülbelül 300 000 példányt adtak el. Őket követte a Triumvirat együttes, amely töb mint 160 000 lemezt tudott értékesíteni odaát, miután negyven kocertet adott. 1976-ban a nyugat-berlini Tangerine Dream gyakran került fel az angol 'Top Twenty'-re, a lemezeladást tekinve hatodik helyet ért el Angliában. A német zenészek azonban egyik országban sem voltak olyan sikeresek, mint Franciaországban. Párizsban például sok helyen tüntek fel német rockegyüttesek. Sok építkezés kerítésére ragasztottak az Embryo és az Ex-Magma koncertjeire hívó plakátokat. A lemezüzletekben állandóan kitüntetett helyen voltak az NSZK-ból importált lemezek, a Neutól kezdve a Clusteren át a Lokomotiv Kreuzbergig. A kávézókban a zenegépekből a Kraftwerk slágerei bömböltek az Autobahntól a Radioactivity-ig (Rádioaktivitásig). Emellett a Scorpions Japánban elért sikere is figyelemre máltó volt, bemutatkozó turnéjukat követően, 1978 tavaszán a Virgin Killer (Szűzgyilkos) című nagylemezükből 100 000 példányt adtak el Japánban.

Három terület, Németországnak három része játszott döntő szerepet a 'káposztarocknak' vagy 'teutonrocknak' nevezett német rockzene sikerében. Nemzetközileg a nyugat-berlini együttesek lettek a legismertebbek, de München környéke is fontos lett, különösen a kezdeti időkben. A harmadik fontos terület a Rajna-Ruh-vidék, Köln és Düsseldorf környéke volt.

lsd még: Írások a kortárs együttesekről.

[...]

Köln / Düsseldorf

Az NSZK ipari centruma, a Ruhr-vidék környékén a sokaságból két együttes emelkedett ki, a kölni Can és a düsseldorfi Kraftwerk. A két együttes keveset törődött társadalmi és politikai kérdésekkel, kezdettől fogva a zenecsinálásra összpontosított (nem utolsósorban ezért számított a 'német rock' zeneileg leginkább profilírozott képviselőjének a hetvenes évek végén).

Az 1969-ben Kölnben alapított Can együttes számára már kezdettől fogva fontos volt, hogy önálló stúdiójuk legyen. Példának okáért ez is hozzájárult sikerük meglapozásához. Sokat tettek azért, hogy saját munkaeszközökkel rendelkezzenek. Komponáltak kísérőzenét tévé- és mozifilmekhez, felléptek beatlokálokban, ahol alulfizették őket, vendégszerepeltek fesztiválokon, amelyeket kimondottan profithajhászok rendeztek. Így tudtak végül is a hatvanas évek végén eg stúdiót berendezni először egy kastélyban, majd egy régi moziépületben (Inner Space Studios). Itt készítették nagylemezeiket gonddal és saját ízlésük szerint, függetlenül a lemezcégektől. Zeneszerzőjük és billentyűsük, Irmin Schmnidt mondta: "Amikor megalapíottuk az együttest, számoltunk azzal, hogy az újfajta hangzás, amelyet ki akartunk fejleszteni, nem minden esetben találkozik majd az ipar és a piac spontán viszontszeretetével. Emiatt szükségünk volt arra, hogy önálló termelési eszközökkel rendelkezzünk. Összekapartuk megtakarított pénzüket, adósságba vertük magunkat, csak hogy legalább a legkezdetlegesebb felvételi lehetőségünk meglegyen. Azután egy évre visszavonultunk próbálni ebbe a stúdióba."

A Can tagjai, más német együttesekhez hasonlóan, a legkülönbözőbb zenei stílusokat képviselik. Michael Karpli korábban beatet játszott, Jacki Liebezeit dzsesszt, Irmin Schnmidt és Holger Czikay K. H. Stockhausen köni stúdiójában elektronikus zenét játszott. Schmidt emellett korábban szimfonikus koncerteket vezényelt, zongoraestet adott, kamarazenélt és Új Zenét csinált. Egy nap az az érzése támadt, hogy már nincs mit kezdenie addigi életével. Feladta munkáját, rockzenész lett. Schmidt: "Operában karmesternek lenni holt foglalkozás. Ezzel az erővel biztosítási ügynök is lehet az ember. A rockzenével kapcsolatban minden dolgot önállóan határozok meg. A rockzene nem intézmény, amelyben funkcionálnom kell. Annak kifejezése, ahogyan élek, ahogyan valami ellen fordulok, ahogyan valamiért kiállok. Közvetlen kapcsolatban van az élettel." A basszistában, Holger Czikayban, ahogy egyszer elmondta, a hatvanas években egy közelebbről meg nem határozható ellenérzés született meg a zene iránt, és az elektronikával kezdett foglalkozni, így kompenzálta azt, amit a zenében kihagyott. 1968-ban felhagyott az elektronikával és a dzsessznek szentelte magát.

A Can együttes lemezein többnyire szabadon játszott, legalábbis nem a hagyományos zenei klisék határain belül mozgott, mint a beat, a dzsessz vagy a klasszikus zene. Koptatta a hagyományos dallamik, harmóniák és ritmusok eresztékeit, egzotikus hangszereket használt, szitárt, dorombot, ebből elektronikus gegekkel és hangzáskísérletekkel legtöbbször előzetes megállapodás nélküli, ízlése szerinti hang-happeninget csinált. Bámulatos sikerrel. A Can a londoni zenei szaklap, a Melody Maker számára 1972 végén a "legtehetségesebb és a legállhatatosabban kísérletező európai rockegyüttesnek" és "minden brit együttest messze megelőzőnek" számított. A kritikusokra mindenekelőtt a technikailag csiszolt Can darabok voltak hatással, a nehéz rockimprovizációk, az elektronikai filigránmunkák, "amelyeknek minden társadalmi kényszert le kellett küzdeniük". (Schmidt) A Can számára tehát kifizetődő volt, hogy már korán önálló stúdióval rendelkezett.

A Kraftwerk együttest 1970-ben alapította Ralf Hütter és Florian Schneider-Esleben Düsseldorban. A két alapítót később követte Klaus Roeder és Wolfgang Flür. A Kraftwerk (Erőmű, 1970) című bemutatkozó albumukon villámgyors sikert arattak a progresszíc német diszkókban. A Kraftwerk - ahogyan a zenészek magyarázták - "a rock és az elektronika metszéspontjában" akart zenét csinálni. Ralf Hütter is, Florian Schneider-Esleben is zenei konzervatóriumban tanult, és a produkcióknál megosztották a munkát. A duó figyelemre méltó, minden pop- és elektronikus rockklisétől eltérő hangzást hozott. Zenéjük hűvös architekturális jellegével, comic-effektusaival, zenei iróniájával határozott távolságtartásával tűnt ki. A Kratwerk kifejezetten popzenei elemek révén alkalmasint az első német elektronikus rockegyüttes benyomását keltette. Ha rockzenei példaképeikről kérdezték őket, a Kraftwerk zenészek legtöbbször Chuck Berryt és a Beach Boys együttest nevezték meg. A kritikusok az Autobahn (Sztráda) című számban állandóan ismétlődő címsorokat a Brian Wilson vezette Beach Boys Fun, fun, fun című dalának ismétlődő soraival hasonlították össze. A Kraftwerk zenéje egyszerűen, direkt módon és ritmikusan hangzik - eltekintve a modern hangszerek hangjától. Egyes adatok szerint a zenészek a következőképpen strukturálták zenéjüket: fel/le; gyorsan/lassan; hangosan/halkan; lineárisan/vertikálisan; lágyan/keményen; sűrítve/nyitva; szépen/borzasztóan; tompán/világosan.

Különben is igen korán alkottak politikailag elkötelezett rockzenmét. A 'kölni városi zenészek' mellett, akik írja fel akarták éleszteni a népzene társadalomkritikai hagyományait, mindenekelőtt a Floh de Cologne zenészeit kell megemlíteni. Ez az együttes tudatosan társadalomkritikai szövegeket formált, agitálni akart. A Floh de Cologne a hatvanas években kabarét csinált, később a politrockhoz pártolt át. [Wir brauchen keine Millionäre (Nincs szükségünk milliomosokra) és Liebeslied des Unternehmers an eienen treuen Arbeiter (A vállalkozó szerelmi dala egy hűséges mukáshoz) két szám a Fließbandbabys Beat-Show (Futószalaggyerekek beat-show) és a Profit~Geier (Profit-keselyű) című nagylemezekről.] Közléseik az ipari tanulókhoz szóltak. "Védekezzetek a kizsákmányolás és a rossz képzés ellen." Állandóan a munkahelyi, iskolai és a észülői házzal kapcsolatos problémákkal foglalkoztak. Előszeretettel tudósítottak az üzemek és iskolák visszás állapotairól. Zenei-technikai lehetőségei korlátozottak voltak, ezért céljukat, hogy a zene közvetítésével a politikát közelebb hozzák az ipari tanulókhoz, fiatal munkásokhoz és diákokhoz, tehát, hogy a popzene segédletével agitáljanak, tájékoztassanak és felvilágosítsanak, nem tudták mindig kielégítően megvalósítani. A rock és a politika keveréke precízsége és konkrétsága ellenére is szárazon hangzott, mert a zene elég laikusnak hatott.

"A zene nálunk közvetítő eszköz a szövegek számára, amelyekkel agitálni akarunk. Természetesen érzelmi elem is hozzájárul ehhez: szeretjük a rockzenét, és az emberek úgyszintén. Minden dalszöveget előbb közösen megbeszélünk, megmunkálunk, átdolgozunk. Kezdetben végiggondoltuk, mivel érhetünk el a fiatalokhoz, tehát az ipari tanulókhoz, az iskolásokhoz, az egyetemi hallgatókhoz. Szerintem a 15 éves kortól 21 éves korig terjedő korosztály az, amelyik politikai szempontból felvevőképes, és még nem kebelezte be a rendszer. E cél érdekében eszközül a rockzenét vetettük be." (Floh de Cologne)